Ezt is megértük, kérem szépen, 2008-ra beköszöntött Érdre a Fesztiválok szele. Egy kicsit savanyú, egy kicsit sárga, de legalább a miénk, és mégis könnyebben hazatalálunk, mint Hegyaljáról. Idén nem Sopronig Mászok ( na jó, ez csak részben igaz, mert idén a Volt-fesztivál vendége lesz a Cypress Hill, amit ki nem hagynék semmi pénzért. Már csak ő maradt nekem és az ACDC. Se Elvis, se Queen, se Beatles, se Ibrahim Ferrer...
), hanem a focipályáig. Ráadásul nem is az ultragáz utcabál.

De térjünk csak vissza az Első Érdi Fesztiválra. Kellemes kis nyár esti szórakozásnak ígérkezik, bár a 2500 pezetás napijegyet (4900 a három napos) cseppet drágának tartom. A fellépők között olyan jóságok lesznek, mint Neo, Ladánybene, Kispál, Belga, Sub Bass no és persze No Thanx. Na jó, az utóbbi viccnek is borzasztó, ráadásul emberiség elleni bűntettnek is nyilvánította az ENSZ.

Aszongya' a város hivatalos honlapja, hogy

" A zenei programok mellett természetesen számos egyéb lehetőség is kínálkozik a szórakozásra. Június 13-án szumóbemutatót tartanak az Érden élő Európa- és világbajnokokkal, június 14-én a regionális futballcsapatok csapnak össze. Mindezek mellett játék-sátor-kocsma is lesz, ahol biliárd, csocsó és akár testfestés is várja a betérőket. Lesz  egy tizenöt méteres graffity-fal, ahol mindenki kedvére művészkedhet, valamint egy mászó-fal is felállításra kerül, a hegymászás szerelmesei nagy örömére."

Mondjuk ez nekem kurvára május 1-nek tűnik, csak a célbalövést hiányolom. De rám ne hallgassatok, mert sznob vagyok.

Mindez június 12 és 14 között esedékes az alábbi programokkal:

2008. június 12. csütörtök
Nagy színpad

18:00 Neo
20:00 Kispál és a Borz

Fesztiválsátor
15:30 Ex
21:30 Privát Sika TV
22:30 Kakaós keszeg


2008. június 13. péntek
Nagy színpad

17:00 Sub Bass Monster
18:00 Heaven Street Seven
21:00 Hooligans

Fesztiválsátor
15:30 Sounds of the Past
18:00 Handle with Care
20:00 Suhancos
22:30 Sexpress


2008. június 14. szombat
Nagy színpad

16:30 No Thanx
18:30 The Moog
20:00 Bëlga
21:30 Ladánybene 27

Fesztiválsátor
13:30 Standing Hollow
14:00 Duna
15:00 Flúg
17:30 Deep Sound
19:30 Jazzékiel
21:00 Format C:
23:00 Indian Joe Band

A fesztiválsátorban javarészt helyi amatőr/fél amatőr zenekarok lesznek. Indian Joe Band-et és a Jazzékielt tudom ajánlani, tényleg faszák.



Akit mindezek meggyőztek, dobjon róla egy kommentet :)

Bónuszként pedig az idei Sziget reklám, de csak azért, mert eddig ez a legkirályabb. Reméljük, egyszer az érdi Fesztivál is belép a nagyok sorába:

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr82480876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csavargo77 2008.05.22. 10:55:36

Összefoglava: ha egy részeg,iszonyatosan dagadt, összehennázott, festékeskezű embert látok herevédőben egy mászófal tetején amint egy biliárddákóval egy csocsógolyót próbál elütni és közben kiabálja,hogy: Hülye Bíró!...akkor megérkeztem a helyszínre?:))
Amugy a Format c: milyen zenét nyom:)?Amiga-rol nyomja a super mario zenét?:)

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.05.22. 15:31:42

Csavargo,

ez annyira szürreális összefoglaló, hogy akár igaz is lehet:)

Egyébként ez az amigás dolog nem hülyeség, nekem megvan a super mario HC verziója:)

csavargo77 2008.05.23. 08:26:45

Hc?Az csak az egyes pálya...nekem megvan a Super Mario BDSM-verziója is...:DD
süti beállítások módosítása