2008.07.19. 09:00
A Fradi színeváltozása
Számtalan helyen olvashattuk, hogy a Ferencvárosi Torna Club új tulajdonosai (a legújabb nemzetközi trendekre hivatkozva) elhatározták, hogy vendégszereplések alkalmával a Fradika narancssárga mezben fog pályára lépni.
Hogy hol van itt a nemzetközi trend, fogalmam sincs, de – hogy őszinte legyek – nem is nagyon érdekel. Szememben a magyar labdarúgás úgy tíz-tizenöt éve egyenértékű a rossz kabaréval – márpedig ennél kínosabbat el sem tudok képzelni. A témával különösebben nem foglalkoztam, de Aran-ka blogjának egyik posztja elindította a továbbgondolási folyamatot.
Nem is a fociról, hanem a szín-szimbolikáról, illetve a narancssárga felbukkanásáról szerettem volna pár szót ejteni. A túl magas labdákat úriember nem üti le, ezért az esetleges belpolitikai áthallásról nem kívánok nyilatkozni.
Annál érdekesebb azonban egy zöld-fehér alapokkal rendelkező klub esetében a narancs, mint harmadik szín. Nekem, mint lelkes vexillológiai amatőrnek és gyógyíthatatlan írbuzinak, óhatatlanul az Ír Köztársaság trikolórja ugrik be, ahol ugye a zöld a republikánusokat (olvasd: katolikusokat), a narancssárga a protestánsokat jelképezi, s közöttük a fehér csík a békét és az egyetértést (khm).
Lévén, hogy az Erkölcs, Erő, Egyetértés új tulajdonosai a hazai sajtó szerint angolok (igaz, a Kevin McCabe egy kicsit skótosan hangzik, de ezen most nem fogok vitatkozni a teljes magyar médiával), elég nehéz feltételezni, hogy az ősi riválisok, az írek színeire gyúrnának. Hacsak Kevin nem a Sinn Féin titkos munkatársa, mert akkor rögtön minden érthető lesz: a IX. kerület lesz az ír nacionalizmus előretolt fellegvára Kelet-Európában, s a Fradi focistái hamarosan titkos ír kiképzőtáborokban fogják elsajátítani a gerilla-hadviselés, akarom mondani a partizánfoci alapjait. Gerry Adams nagyon erős az ilyesmiben.
Nem szeretném túldramatizálni a dolgokat, de meggyőződésem, hogy a Fradinak nem igazán maradt már áruba bocsátható értéke - a stadiont, illetve a telket hamarosan pénzzé teszik, de leszarom; szóval nem maradt semmi, amit eladhatna, csak a hagyománya, aminek szerves részei a klubszínek, az a nyomorult zöld-fehér... Hát ezt sem sikerült megőrizni?! Hát ennyire lényegtelen minden, ami az elmúlt 109 évben ehhez a színkombinációhoz kapcsolható?
Tényleg nem akarom tovább dagasztani a fekáliát, ezért csak annyit: a mezszín-váltásról óhatatlanul a régi vicc jut eszembe, amikor a gazdaságtalanul működő kuplerájban a hozzá nem értő befektető a bútorokat cseréli le, és nem az elhízott, megöregedett, elhanyagolt kurvákat. Érdeklődéssel várom, mikor változik meg a Fradi induló, és mikor fognak új büfést felvenni az Üllői úton.
És akkor biztos ismét minden a legnagyobb rendben lesz.
53 komment
Címkék: foci eire hülye magyar az évezred üzlete
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mitic 2008.07.19. 09:50:40
MonteCristo 2008.07.19. 10:02:31
rexter 2008.07.19. 10:14:55
escu 2008.07.19. 11:53:42
Miért alig használandó? Nem fogtok idegenben játszani? Dehogynem: még évekig fogtok olyan helyekre járni, mint Csurgó, Noszvaj, Őriszentpéter, Nemesmedves, Bogács, stb.
sammy 2008.07.19. 11:59:28
Kár, hogy nem, sokat vesztesz vele.
dr. askovics 2008.07.19. 12:05:11
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.07.19. 13:20:01
Grat a poszthoz:)
Anatole · http://www.cartoonheroes.blog.hu 2008.07.19. 16:47:35
amos 2008.07.19. 17:18:29
ccc 2008.07.19. 17:20:18
2. az uj tulajdonos meg sehol sem volt amikor a nike meg a magyar vezetok alairtak a szerzodest, meg kivalasztottak a szint tobb mint 1 evvel ezelott...
kukacwap 2008.07.19. 17:22:36
Berki Krisztián nyilatkozta (csak hogy tudd, ő a FTC ZRt. második számú embere)
"4. Berki Krisztián tájékoztatása szerint a mezek kiválasztása 2 (kettő) évre előre történik, mégpedig úgy, hogy a Nike képviselője hoz mintákat, ebből pedig egy, a mindenkori csapatkapitányból, edzőből és futballvezetőből álló három tagú tanács választja ki azt a – hazai, vagy idegenbeli - mezt, melyet két év múlva fog viselni csapatunk. Tehát tavaly választották ki a jövő évi mezeket, 2006-ban pedig az idei két garnitúrát. Idén fogják kiválasztani a 2010-11-es szezonban hordandó mezeket.
5. A szerződés nem rendelkezik arról, hogy a csapatnak hányszor kell hordania a garnitúrákat; mindig a csapat dönt, hogy melyiket kívánják viselni (szélsőséges helyzetben pedig az adott mérkőzés játékvezetője kérheti a fiúkat a mezváltásra, ha mondjuk az ellenfél is zöld-fehérben kíván pályára lépni, és mi játszunk idegenben, vagy esetleg nekik nincs váltómezük...) "
forrás: FTC PE www.ftcpe.hu
Tehát az angolok SEHOL nem voltak még akkor amikor a narancs ki lett választva.
és nem kell minden idegenbeli meccsre felvenni ezt a mezt, mint ahogy az idei ezüst is csak pár alkalommal volt rajtunk (talán 3-5 alkalom)
szóval ezt a szánalmas firkálmányt ahol eszetlenül mindent mindennel összevonsz és semmi értelme inkább töröld ki mielőtt mások is olvassák milyen hülye vagy...
Jani 2008.07.19. 17:25:58
magasan nyávogjatok !!!
woodo1 2008.07.19. 17:42:13
Tistelt Blogíró! Ha nem érdekel a magyar foci akkor miért ironizálsz vele!Ironizálj azzal ami érdekel és amire több rálátásod van,mert ez így nem más mint egy hatásvadász fércmű!!Szép napot!HAJRÁ FRDI!!
sagittarius 2008.07.19. 18:07:46
ez nagy veszteseg nekem mert a multkor fogadtam egy karton fradi-sorben hogy mind analfabetak de most be kell lassam hogy legalabb negyen igenis ismerik a nyomtatott betuket
woodo1 2008.07.19. 18:15:57
tim007 2008.07.19. 18:36:52
acsbar 2008.07.19. 19:01:01
kukacwap 2008.07.19. 19:27:26
itt nem azzal van a baj hogy kit sértett meg meg kit nem, hanem hogy alaptalan az egész amit ír (McCabe-ék akarták a narancs váltómezt)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.19. 19:27:32
Ez az "idegenben teljesen eltérő színű mezben focizunk" ez pont olyan mesterkélt izé, mint a Valentin-nap; ezt a dizájnerek találták ki, azt a virágkereskedők, és mindketten csak azért, hogy legyen még egy bőr, amit le lehet húzni a vásárlókról/megrendelőkről.
És - amint látható - mindkettőt megvalósítják az egész világon. És elhitetik mindenkivel, hogy így kell lennie, mert "ez a nemzetközi tred" - és ha ez, akkor ott nincs apelláta.
Ha két év múlva kitalálják, hogy a nemzetközi trend az, hogy egy segget kell a mezre rajzolni, akkor Chilétől Norvégiáig mindenki egy segget ábrázoló mezben fog idegenben focizni...
És milyen messze mutat ez a jelenség; messze-messze meghaladja a focit.
Uff, beszéltem; és ráadásul jól fel is húztam magam.
Hitchiker 2008.07.19. 19:45:59
ezt támaszthatja alá hogy a csapat buszán is ott figyel ennek a cégnek a logója
ha véletlenül hülyeséget írtam bocs, nem vagyok fradi drukker csak ez a nagy összeesküvés-elmélet gyártás idegesített és szerintem ez egy sokkal reálisabb lehetőség
bogi 2008.07.19. 19:52:31
Tényleg megáll az eszem, pedig szőke nő vagyok és nem értek a focihoz.
Ajánlom mindenkinek Tótawé legutóbbi írását:
w.blog.hu/2008/07/18/judgement_day
Aki nem bírna ilyen sokat egyszerre elolvasni, itt a vonatkozó idézet:
"Hogy miért kell egy szóképet elmagyarázni, amikor pedig a viccmagyarázatnál kínosabb beszédhelyzet nincs is? Azért, mert a minta egyik tanulsága, hogy az itt megjelentek – nagykorú internetezők, zömmel 18-49, az átlagnál jobban bútorozott polgárok – egy jelentős része nem képes, vagy nem óhajt felfogni egy egyszerű hasonlatot, és az égig felháborodik, ha nincs neki odaírva nagybetűkkel, hogy mi micsoda, az irónia meg kiemelve irónnal. Ír az ember egy szatírát, csiszolja-faragja szeretettel, és bekommentel bazmeg a síkdebil, hogy szőke mozdony nincs is. Illetve hogy az ilyen viccekért golyó általi megkövezést kellene osztani."
Puszi mindenkinek!
Doctor 2008.07.19. 19:53:38
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.07.19. 20:03:56
én is csak állok itt és a szám nyitva van. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy lesznek, akik az ír terroristás metaforát szó szerint veszik...
Hiába na, van még mit tanulnom.
_lehajtja fejét_
PS: Bogi, neked meg - nő létedre - külön köszönöm.
ccc 2008.07.19. 20:05:37
Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2008.07.19. 20:24:35
johnnyBGood 2008.07.19. 20:25:38
abszurdisztán 2008.07.19. 20:33:56
Amennyiben ebben a cikkben virágnyelven meg lett említve, hogy viccből íródott, akkor egy olyan 10%os elnézést kérek /ne feledjük már vazze: kapott egy új cseremezt az ftc a tavalyi szürke helyett, most ebből jött össze világraszóló lufi/, amúgy meg milyen jó hergelni a hergelhetőket, várva az anyázásukat, mert aztán megint ugathatunk rájuk a tévékettőnaplójában.
FTC - Millwall UEFA-kupa meccs 87948 évvel ezelőtt. Ballagunk kifelé a stadionból mi négyen, a színjózanok. Mit látok, a karkiástéjvékettő kamerája egyből a világ legrészegebb, áééni alig tudó fradidrukkeréhez rohan lélexakadva. Ki másnak a véleménye érdekelte volna? Igen emberek, ez a jövő, mutassuk mindig a legalját mindennek, higgye azt a sz@r nép hogy még alávalóbbnak kell lennie.
zozek 2008.07.19. 20:35:29
abszurdisztán 2008.07.19. 20:36:14
áééni = állni
megy ez, az úri közönség táncol
abszurdisztán 2008.07.19. 20:40:47
Csavargo77 2008.07.19. 20:48:07
Amúgy meg jól fog mutatni a sárga mez Baktalórántháza meg Ököritófülpös-alsó ellen:).
Z-o-g 2008.07.19. 21:07:15
noti · http://foci.blog.fn.hu 2008.07.19. 21:12:28
Dilettáns írás. Ma már tényleg csak az olvasottság a lényeg?
Mindegy milyen hülyeséget írunk össze, csak ütős címe legyen, akkor sokan rákattintanak, aztán lehet mellet döngetni, hogy engem milyen sokan olvasnak.
Igen, a tavalyi szürke mezt idén narancsra váltották. Mint ahogy rendre leváltja az "idegenbeli" szerelését a világ összes csapata. Van aki évente, van aki két évente. Ez már csak így megy a fociban.
És igen, kell lennie minden csapatnak egy olyan mezének amely nem a klubszínekre hajaz. Ez ugyanis FIFA előírás. Ezért volt a Manchesternek egy kék meze is, holott piros-fehér a színük. A Barcanak meg egy narancs meze, holott gránátvörös-kék a színük. És ezért van minden magyar csapatnak is egy olyan meze amely nem a klubszínekből áll. Ugyanis ez a szabály.
Ezt találták ki arra az esetre ha két olyan csapat találkozna amelynek ugyan azok a klubszíneik. Vicces lenne ha a következő Kecskemét-Újpest meccsre mindkét csapat lila-fehérben futna ki. Vagy ha mondjuk összekerül a Fradi meg a Győr a kupában és mindketten zöld-fehérben mennének ki a pályára.
Tényleg szánalmas már ez a nagyüzemi lufigyártás... :D
zozek 2008.07.19. 23:26:24
De mindegy is, csak mondtam. Amúgy meg a Fradi elmehet felőlem a búsba, nem adok tíz évet és a megye kettőben fog játszani, a stadion helyén meg egy bazinagy bevásárlóközpont lesz, IMAX-mozival.
acsbar 2008.07.20. 02:28:07
Az irónia nagyon kevéssé fedezhető fel benne. Ha glosszának szánta az írója, akkor bizony ez szarul sikerült. De van ez így...
Peppone Botazzi 2008.07.20. 08:27:49
Leírja hogy fogalma sincs hol van itt a nemzetközi trend. Pedig mindenkinek a szájábarágták, hogy pl a Barca is más mezben játszik idegenben, extrémebben. Elmondták, gyengébbek kedvéért még mutogatták is. De úgy látszik a postoló már hipergyenge...
Tuszun 2008.07.20. 08:56:55
1. Anno, amikor ez az angol ur vissza akart lepni /visszaleptettek a vasarlastol, a Fradi szurkolok tuntettek mellette. Most hogy lett hirtelen kozellenseg?
2. Mez-szinek: ha a nemzetkozi mezeket es szinosszeallitast nezzuk, csak egy kerdesem lenne: Hol van pl. az olasz zaszloban kek szin? Vagy a nemet zaszloban feher? (hogy csak a valogatott szinosszeallitasokat nezzuk)
3. A blog-iro mennyire van tisztaban az irorszagi esemenyekkel, politikai elettel? Csak egy mondat az altala linkelt szovegbol:
"Sinn Féin is nationalist and internationalist. It is anti-imperialist, anti-fascist and anti-racist."
Ha ezt hozzak be az Ulloi utra, nem banom...:-))
noti · http://foci.blog.fn.hu 2008.07.20. 09:05:48
Nem tudom, hogy ki mondta neked azt, hogy McCabe közellenség lett a szurkolók szemében?
Erről szó sincs. Sőt.
Az, hogy a média most próbál mindent felfújni amivel össze lehetne ugrasztani a szurkolókat a tulajjal nem azt jelenti, hogy a szurkolók ellenségnek tekintik a tulajt. :)
Ezt a bejegyzést sem Fradi szurkoló írta. Úgyhogy amikor ilyeneket olvasol azt ne keverd össze a szurkolók véleményével.
Én szoktam nézelődni a Fradidrukker fórumán, van akinek nem tetszik, van akinek meg kifejezetten tetszik ez a mez is.
noti · http://foci.blog.fn.hu 2008.07.20. 09:11:55
Akkor ugye nem egyforma volt a mezük? Az egyiknek piros volt, a másiknak meg fehér.
Nyilván ha a két csapat meze eleve eltérő egymástól, akkor nem kell használnia egyiknek sem az úgynevezett idegenbeli mezt. De mi van, ha mindkét csapatnak fehér alapon piros csíkos a meze?
Akkor az egyik majd alsónadrágban fut ki?
Ne legyél már lele!
Fj0d0r 2008.07.20. 09:33:05
Gregor Elmarsson 2008.07.20. 10:27:27
Jani 2008.07.20. 11:11:19
woodo1 2008.07.20. 11:38:44
Tájfájter 2008.07.20. 12:02:57
Hm, talán kicsit meg lehetne figyelni mondjuk amerikai foci trendet, ahol szintén van minden csapatnak 2-3 színe, amik akár egyezhetnek is, de baromi egyszerűen megoldják az idegenben szereplést.
Az alapszínekből összerakva van egy világos és van egy sötét mezük, egyiket otthon használják, másikat idegenben.
Értelemszerűen ha azonos klubszínekkel (pl fekete sárga fehér)rendelkező csapatok kerülnek össze, akkor is egyik sötét lesz (pl fekete alap, sárga csíkokkal, széllel, varrással) míg a másik világos (fehér alap, fekete-sárga kiegészítő színek)
Szerintem nem olyan bonyolult...
más kérdés, hogy új színek behozása a plusz szponzorok miatt meg inkább hányingerkeltő
mókusvédő 2008.07.20. 12:25:49
Vagy egy az adónkból tákolt 20. oztályú lúzercsapat, amelyiknek bármelyik libalegelőn rendezett falusi hobbicsapat meccse kihívás?
Közröhej, hogy összejön néhány falusi villanyszerelő, traktoros, kőműves gyerek egy faluban és lefocizzák a pályáról a százmilliókkal tákolt fradikát. Nevetnék is, ha nem az adómból menne. Nemhog ymezre, még hidegvízre se adnék semmit a focistáknak. Éljenek meg a jegybevételekből.
Miért nem a rajongók fizetik a zöld sasokat? (akiknek itt is nagy a szája persze).
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.07.20. 13:09:00
Kedves Acsbar, netán kommnikáció szak? De ha tévedek, és praktizáló újságíró vagy, kérlek akkor is bocsásd meg szkepszisem a mai magyar média szintjét olvasva...
lohere 2008.07.20. 14:06:35
menjetek es gyujtogassatok inkabb metroszerelvenyt es teveszekhazat, ahogy szoktatok, de ne vegyetek irott betut a kezetekbe mert az nem megy nektek!
szanalom, ennyit tudok mondani, szanalom
Aran-ka 2008.07.21. 10:39:09
Koszonom a reklamot:)))
Csok
Aranka
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.22. 21:00:03
Szeretném felhívni szíves figyelmeteket arra a nüanszra, hogy ha a családnévben a "MEK" "Mac"-ként olvasható, na az a skót változat. A "Mc" viszont, az bizony az ír.
Ennek fényében áll fejre az egész világ!!!
Aran-ka 2008.07.23. 11:10:31
En ugy tudom, hogy a Mc es Mac kozotti kulonbsegert a birkak okolhatok...
Regen mindenki Mac volt, de aki birkat lopott annak az (is) volt a buntetese, hogy elvettek az A betut a Mac-bol..
Ez egy regi skot legenda...
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.07.23. 13:40:28
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.24. 10:24:12
M(a)cértettük?!
:-)