A tegnapi zeneajánlóban meglovagoltam a klasszikus techno vonalat, így ma maradunk a klasszikus dolgoknál, igaz jó pár évtizedet csúszunk. Elvégre nem lehet mindig hülyeségket írni, kell egy kis zene is. Ma két igazi ikon zenéiből válogattam, bár az egyik úriember jelentős…

Thaddeus Griffin 2007.09.24. 18:44

Zeroes

Végre, végre, végre. Bár eltelt a nyár, a pihenés ideje, de végre folytatódik a Hősök. Legalábbis Amerikában. Sokat vártunk rá, de megadatott. Ma lesz a második évad első része, reméljük annyira fasza lesz, mint az előző. Étvágygerjesztőnek addig is nézzetek Zeroest.

Mivel is kezdhetnénk a hétfő reggelt, mint egy kis zenei válogatással. A hétfő a világ legrosszabb találmánya, falhoz kellett volna állítani azt, aki kitalálta őtet. De azt mondom, zavarjuk össze a világot, és mosolyogjunk, csak azért is. Aki munkahelyen van, az is hangosítsa fel…

Bogyókáim, egy kedves ismerősöm nemsoká megnyitja exkluzív pókertermét, amelyben a 20-as, 30as évek Amerikájának hangulatát idézik fel. Maffia, jazz. Az aranykorszak. Mi kell ennél több? Higyjétek el nekem pacsira, semmi. Ennek apropójából freerollt rendeznek, amelyre az itt…

Szívem egyik nagy fájdalma, többek közt, hogy Kuba már nem a régi. Két ország van ezen a Planétán, ahová mindenképpen el akarok menni, az egyik Kuba, a másik Szicilia. Tudom, hogy Szicilia nevű ország nincs, de én együttérzek velük, és én sem tartom Olaszország részének azt a…

Thaddeus Griffin 2007.09.23. 14:04

ASS

Maradva az előző vonulatnál, csak minimálisan térünk le a lenini útról. Járt utat. Járatlanért. Amikor válogattam a zenéket, volt egy kínzó érzésem, hogy valami kimaradt. Ami igaz is, hiszen annyi klasszikus zene van (Mozarton és társain kívül is), hogy lehetetlen egy…

Nos Bogyókáim, ma azoknak kedveskedünk, akik a modern elektronikus tánczenét preferálják. Vasárnap kora délután, akár after is lehet *cinkos összekacsintás* Bár négerkislány koromban voltam utoljára partyzni, és bevallom, nem is hiányzik ( ennek okait egy korábbi posztban…

Most találtam sorozatjunkien ezt a kis mókát. Nemrég kezdődött el viasaton egy új sorozat, amit érdemes nézni. Az egyetlen gond csupán, hogy baszott rossz időpontban adják: péntek este 11 óra. Ugyebár, ez tipikusan az az idő, amikor a magamfajta emberek isznak/ buliznak. Így vagy…

Két hete azon búsultam, hogy véget ért a Ments meg második évada. De mivel még mindig nincs hely a vinyón, ezért nem láttam a harmadik- negyedik évadot. Shit. Jó hír azonban, hogy a sorozatjunkie szerint lesz ötödik széria is, bár ez nem hivatalos. Reméljük, hogy az lesz. Most…

Az vesse rám az első könyvet követ, aki még sosem merült bele egy könyvbe sem. Tudom, hogy a legenda szerint ezt Jézus mondta, de a nem hivatalos verzióban ezt ő is megbánta. Aki nem ismerné az eredeti történetet okuljon: Történt vala, hogy Jézus járta a városokat, mikor arra lőn…

süti beállítások módosítása