Az vesse rám az első könyvet követ, aki még sosem merült bele egy könyvbe sem. Tudom, hogy a legenda szerint ezt Jézus mondta, de a nem hivatalos verzióban ezt ő is megbánta. Aki nem ismerné az eredeti történetet okuljon:

Történt vala, hogy Jézus járta a városokat, mikor arra lőn figyelmes, hogy valakik kövezésre készülnek. A felesége főzött egy remek vacsorát, amire az ember azt mondta, ez az étel még Jehovának is ízlene. Nesze neked, istenkáromló, egyből kövezésre ítélték. Tudjuk nagyon jól ezt a részt: " senki nem kövez meg senkit, még ha azt is mondja, Jehooooooo". Jézus ennek akarta elejét venni, megértette, hova vezet a feltétlen jogkövető magatartás, és így szólt: "az dobja rá az első követ, aki még soha, semmilyen bűnt nem követett el!". Itt jegyzem meg, később ez szállóigévé vált, bár a folytatásról hallgatnak. Ekkor történt ugyanis, hogy egy nő kiállt a sorból, fogott egy nagy követ, és úgy fejbedobta a férfit ( pedig most nem mondhta, hogy Jehova), hogy rögtön szörnyethalt. Ekkor Jézus teljesen megdöbbent, és teljesen csalódottan csak ennyit mondott: " Anyám, néha igazán gondolkodóba tudsz ejteni..."

No, de ott tartottam, hogy az vesse rám az első könyvet... Szóval, óriási dolog történt, kérem szépen: megtaláltam a Galaxis utikalauz stopposoknak című remekművet digitális formában. Ezek után ki képes bármiről is írni? Olvassátok ti is, mert olvasni jó, és műveltek lesztek. Ettől, nem is a Barátok Közt magazintól.

A bejegyzés trackback címe:

https://osztgyunamigyun.blog.hu/api/trackback/id/tr39163783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrorFlynn 2007.09.13. 11:53:59

nahát. nahát. 3-4 éve próbálom kideríteni, ki nyúlta le az enyémet, de ezek után minek :-))

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 13:01:45

Rendben, mikor, és hol?:D Csak ne Korfun, mert addig szomjan halok:P

ErrorFlynn 2007.09.13. 13:22:10

majd ottan a Cs&Cs blogban megbeszéljük úgyis. :-)
(ideje lenne valami óriásfényképet felcsirizelnem a falamra, ilyen 80-as évek stílusában, valami remekbeszabott kis tengerpartról, mert kezdek elviselhetetlen lenni. bevásárolok két kiló nyers halat, kiöntöm a parkettára, hogy szag is legyen, a ventillátor elé meg kötözök egy kis sós vizet. behunyom a szemem, lemegyek alfába, és... ja, de akkor minek a kép.)

ErrorFlynn 2007.09.13. 13:24:56

bár asszem, kivitelezhetőbb kedvjavító megoldás Galaxis útikalauzt olvasgatni. igen. ez az!

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 13:25:39

Nos, neked egy panel kell. Ott szériában benne van az óriásposzter. Szerencsés esetben fentről eláztatnak, szóval a víz megvan. A gyerekek zsibongása a tengerparton játszókat idézi, ha valahol pedig halat sütnek, akkor még ez is megvan extrának. Ha kellemes családi házban laksz, szívesen cserélek veled:D

ErrorFlynn 2007.09.13. 13:32:43

nem panel, nem családi... de mindkettőt próbáltam már. most épp körfolyosós bér. sok nénivel, mindegyik egyfolytában főz, és mindegyik jószagút. sajnos. halat ritkán detektálok, lencsefőzeléket annál gyakrabban.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 13:35:29

Lencsefőzelék kismennyiségben is Alice Cooper nagysikerű slágerét idézi fel bennem, hát még ha körbevesznek, és mindenhol lencsefőzelés szag attackol. És legalább hallgatod,h bezzeg az ő korukban nem volt ennyi minden, és különben is, a gördeszkások a padokon...

Körfolyosós bérből az én kedvenceim a házibulik:D Mindig reménykedek, hogy valami hasonló lesz, mint amit az ember a Frida c. filmben lát, de nem. Igaz, ettől függetlenül mindig jól sikerülnek, csak a lakásra korlátozódik

ErrorFlynn 2007.09.13. 13:40:29

elvileg majd lesz nálunk is nemsoká lakásavató házibuli, asszem, a nénik addig fognak velünk szóba állni... nekem esélyük sincs panaszkodni szegényeknek, mert mindig nagyon látványosan sietek, és mire kinyöghetnék, hogy aranyoskám, már nem vagyok ott. de ebben a házban olyan tömegben fordulnak elő, hogy elszórakoznak egymás között, szerencsére.

Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2007.09.13. 15:20:46

HMmm,házibuli? :D:D:D

Egyébként idejében hozzá kell szoktatni őket, hogy mire számíthatnak:)

ErrorFlynn 2007.09.13. 15:39:34

jaja :-) majdha mindent összetapétáztunk, összefestettünk és összefúrtunk. de megnyugodtam, mindenre kész vagyunk; minden sarokból, kipakolandó dobozból és kirámolandó zsákból törölközők potyognak elő. sztem a nagyszüleim titkos galaxishopperek, mert minden egyes jeles alkalomkor törölközőt kapok tőlük.
süti beállítások módosítása