1948- ban George Orwell írt egy meghatározó könyvet. A történet a jövőben játszódik, a világon három szuperbirodalom vívja a harcát egymás ellen, hol szövetségben, hol egymás ellen. Óceánia birodalmán
keresztül mutatja be azt az elnyomó gépezetet, aminek megvalósulása '48-ban eléggé valósnak tűnt a náci Németország és a szovjet Oroszországot ismerve.

A könyv címe, mint mindenki kitalálhatta, 1984. A cím sugallja Orwell pesszimizmusát, valamint azt az érzését, hogy igen csak közel van ennek a megvalósulása. Aki nem értené, de ilyen biztos nincs, mert a blog olvasói mind- mind sikeres emberek, 48 fordítottja 84.

Ma, 2007- et írunk. A kormány elfogadott egy törvénymódosítást, az ún. gyűlöletbeszéddel kapcsolatban. Bárki, aki aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen egy sértő megnyilvánulás ellen.

Írtam már korábban erről, de azt hiszem ismét elő kell vennem. Ne legyen illúziónk azzal kapcsolatban, hogy ez csupán a ronda szélsőségsek ellen vethető be. Ha valaki elmond egy zsidó, cigány vagy akármilyen viccet, és ezt valaki sértőnek érzi ( még ha nem is zsidó vagy cigány), akkor beperelheti az illetőt. Megteheti ezt egy akármilyen szervezet is anélkül, hogy a "sértett"-et valóban foglalkoztatná. 2070 közeleg.

Kezdjük azzal, hogy a poszt címe nem coming out a marihuána fogyasztással kapcsolatban. Amiről itt szó lesz kérem szépen, az a nagy Amerikában létrejött, a világot meghódító gangsta szubkultúra, azon belül is az önmagukat Crips néven definiáló csoportosulás világhírű tánca, a C-walk. Már féltem, hogy nem jövök ki ebből a barokkos körmondatból...

Ugye az alapokat mindenkire ismeri, de azért röviden fussuk át: a 70-es években (egész pontosan '69ben) megalakult a Crips nevű banda, Stanley Tookie Williams és Raymond Washington közreműködésével, akik szép lassan átvették az irányítást az utcákon. Persze voltak olyanok, akiknek ez nem tetszett, és elkezdtek harcolni. Késői romantika, a Capuletek és Montaguek helyett a Crips és Bloods költői rivalizálása. Költői, hiszen annyi módon dalba szedték, hogy az a bizonyos angol is megirigyelné. Akit bővebben érdekel a téma, itt elolvashatja a történelmüket, miegymás.

No szóval, volt ez a kék színt fetisizáló banda, akik valamikor 1975- 76 környékén kialakították saját rituális táncukat. Ha valakit lelőttek az ellen közül, akkor ennek ők örültek vala, és eljárták a C-walkot (értsd, crips- walk). DE! Egy gangsta sosem táncol, mert az nem  gangstás ( most mindenki próbáljon elvonatkoztatni Zana úrtól), mondta nagyon jól a C-walk talán legnagyobb mestere, WC, csak lépeget, maximum boogizik. Nézzetek egy kis ízelítőt a C-walk című filmől:

Mi történik akkor, ha az ember elkezd italozni, majd találkozik egy karaoke programmal fakultatív módon. Igen, abból semmi jó nem sülhet ki. Próbáljátok ki. Van egy vicces kis program, karafun néven fut, hozzá pedig rengeteg hazai és külföldi zene letölthető. Senki ne gondoljon valami hű de jó minőségre( bár lehet azóta minőségbeli változás történt), de lényeg, ami lényeg, kurva jó hangulatot generál a maga egyszerű módján.

Ajánlott recept:
1, szomjas emberek

2, számítógép, jó esetben internet kapcsolat, ahonnan a zenéket és a programot előzőleg leszedtétek( kb öt perces cselekedet)

3, alkohol. Rengeteg alkohol, amit különböző játékos formákban fogyasztunk el. Ez lehet a már korábban beszélt alkoholi, avagy a "hetes" nevezetű játék, ami egyfajta esélykiegyenlítő szórakozás a matematika világában, valamint figyelemhiányos gyermekeknek könnyű és egyszerű módja, hogy elsajátítsák a szorzótáblát. A hetes szabályai, ha valaki nem ismerné: a játékosok körben/rombuszban/ bármilyen alakzatban helyetfoglalnak egy üveg borral(ízlés szerint helyetesíthető viszkivel, pálinkával tekilával...)  és emelkedő sorban elszámolnak, ameddig csak lehet. Értelemszerűen mindenki 1, azaz egy számot mond, az utána következőnek pedig az 1, azaz eggyel nagyobb számot kell mondani. Igen ám, de itt jön be az a bizonyos hetes. Ugyanis nem szabad kimondani azokat a számokat, amiben szerepel a hetes, illetve héttel osztható. Könnyűnek tűnik. Először. Aztán nem lesz illúziója senkinek. Ha valaki ront, innia kell. Majd kezdőik elölről. Mi 123ig jutottunk, aztán átlag 42 volt, de hisz ez válasz az életre, mindenre és a mindenségre...

4, még mindig alkohol.

5, alkohol és egyéb szórakoztató dolgok

Ezeket az hozzávalókat összekeverjük, és mehet a karaoke. Hogy mi sül ki belőle? Csak erős idegzetűeknek.

Mert ez háború, melyben lemészárolják kis hazánk torrentoldalait... Mindegy hogy nő, vagy gyerek, esetleg seedserver. Késve ugyan, de nekem is továbbítanom kell a torrentező százezrek üzenetét: SZÉP VOLT FIÚK! avagy ugyan miért nem mennek el BSA-ék és ASVA-ék inkább horgászni, gombát szedni, esetleg enni, de akor is csak mérgezőt.

Nekik címzett kérdés az is, hogy az a szerencsétlen júzerféreg aki saját agyszüleményeit szeretné közzétenni, hogy így a sokat emlegetett 15 perc hírnév mámorító hullámaiba vesse magát, na Ő, aki most lehet a depresszió sötét vermeibe hull, vajon Ő megérdemelte ezt? Vajon hány ember sóhajtott egy nagyot és törölte le a bánat és kétségbeesés keserű könnyeit, mikor a pingre már nem jött válasz? Nem akarok nagyon belemelegedni, mások már megtették helyettem. És mivel ez a forrás mindent elég kimerítően taglal, nem akarok plagizálni.

Doctorunk örvendeztetett meg ezzel a videóval. Röviden mondva: beszarás. Hosszan: áh, fölösleges, nézzétek meg.

Széles e hazában kevés ember van, aki nem ismerné a Narancs, Tetves és Dugó triót. Sokunkat instruáltak a benne elhangzó dolgok (lásd seduxan sör kombó- nem engem, sokunkat). A három alkotás közül talán a most következő lett a legelborultabb. Ez az első video. A második pedig egy, khm, tribute. A videótol elhatárolódok.

Igen, most megteszem, én leszek a közellenség. Megkísérlek szembeszállni egy nagyon trendi felfogással. Most az összes Che Guevarás polós antiglobalista velem fog vitatkozni. Már ha vannak ilyenek a blog olvasói között.  Hogy is kezdtem valamelyik nap egy hasonló posztot? Akinek nem inge...

Szép dolog a környezetvédelem, szép dolog tenni a változásért. A mi generációnk semmilyen nagy falat nem bonthat le( a kínait kár lenne ugye hasonló okokból), így valahogy máshogy kell kifejezzük igényünket a világmegváltásra. A fejlett nyugaton hatalmas tüntetések a globalizáció, környezetszennyeszés ellen (majd közös ebéd a gyorséttermekben), nálunk persze megint kicsiben megy minden. Na jó, azért nem teljesen, mert a Critical Mass elég nagy rendezvény. Még szerencse, hogy pont így vezettem fel a gondolataimat, mert pont a biciklisekről akartam írni. Nem kicsit vagyok jó...

Ugye, azzal kezdtem, hogy van egy nagy divat: szidni az autósokat, hogy mennyire bunkók. Tény, Érden lakok, ahol talán a legborzasztóbb a közlekedés kultúra. Ahhoz, hogy átkelj a zebrán, a túloldalra kell születni, mintha egy kurva csiga lennél az autópálya szélén. Ezzel szemben, ott van a biciklis archetípusa. Környezettdatos, nem bunkó, blabla. Igen, én pedig azért találkozok olyanokkal állandóan, akiknek odaragad a segge a nyeregbe ( vagy netán nincs is nyereg és csak besüppedt abba a kemény fém szerkezetbe, khm...).

Be kellene végre látnom, soha nem vezet jóhoz, ha elgondolkodok. Mindenből levonom a magam tanulságát, ismeretlen embereknek megalkotom az élettörténetét, személyiségét. Egy ilyen felütéssel sejthető, hogy ismét ilyen történt.

Lényeg a lényeg, ülök a buszon reggel, valaki előttem Blikket(?) olvas. Ez számomra valami olyasmi, mint amikor valaki ordítva hallgatja a zenét. Sem ez, sem az nem érdekel, mégis a pofámba/ fülembe nyomja. Volt benne egy cikk, szép nagy sárga betűkkel: GIZELLA TÍZ ÉVE NEM TUD ELVÁLNI. Mellette Gizella szomorúan. Na mondom, szegény Gizella. Persze nem én lennék, ha itt megálltam volna a gondolkodásban. Szegény Gizi, ha tudná, hogy az ő tizenöt perce ezzel lejárt... Aztán elöntött a kiváncsiság: mégis ki a faszt érdekel? Olcsóbb lesz a söröm ettől? Ez annyira fontos? Akkor meg? Mi visz rá embert, hogy ilyenről beszéljen? Exhibicionizmus. Igen, a blogolás is az, de erről később.

Elelve ott van az egész bulvármédia, a sztárok mindenhol. Mert az nekünk jó. Építik a nemzetgazdaságot, az országnak attól jobb lesz. Vakulj paraszt. Nézd meg, olvasd el, hogy ki kivel dugott. Kata és Rezső? Jenő és Éva? Gabi és Rezső, Géza, András, VV Jónás, Frici? Ildikó és a szomszéd farkasakutyája?

Kezdjük az elején. Akinek nem inge...

Várom ma délelőtt a buszt az Etele téren, amikor egyre többen állnak be elém az érkezők. Mivel pont lekéstem, ezért én voltam az első, az akkor még nem létező sorban, de ahogy a fél óra alatt gyűltek az emberek, csak kialakult egy kisebb sor. Vagy valami, ami szintén magyar specialitás. Ugye, a sort is lehet definiálni, mint a párhuzamost. Nálunk, Abszurdisztánban kurvára nem így működik. Az, hogy egymás mögé álljunk és várakozzunk. Ugyan. Nem volt itt olyan durva kommunizmus, hogy napokig várjanak az emberek gázpalackra vagy túróra. Talán ezért nem fejlődött ki az emberekben, hogy mégis, hogyan kell várakozni. Megnézném ezt mondjuk Romániában, ahol aztán tényleg egy hétig is sorba álltak a dolgokért. Hiába, Nikolaj nem János.

Fókuszomban Amerika

Indítványoztam Bányapeatnél, hogy hagy írhassak le valamit itt. Így már most szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiknek elveszem a kenyerüket. Isten megbocsát, bocsáss meg Te is!

Szóval 24 éves vagyok, és azt hiszem, kb. 24 éve, nem szimpatizálok az amerikai kultúrával és politikával. Tehát leszögezném, nem az amerikai emberre nézek kissé ferde kínai szemekkel, hanem a fászt kálcsört ítélem el, de mélységesen illetve a „gyilkoljunk le mindenkit, akitől félünk” teóriát. Tehát nem csípem a Mekdöncit, a műmelleket, a gyors szexet, a szingli kifejezést és az „alanyi jogon mindenkinek jár pszichológus” törvényt.

Ugyanakkor tisztelem Hugh Hefnert, hogy szembe szállt a pápával, az egész egyházzal, az anyjával, a szomszédaival, boldog, gazdag ember lett és soha nem szorult még maszturbálásra. No meg ott az új divat a Jézus diéta és a pornó élvonalában is megtalálhatóak.

S mikor már eljutottam odáig pár hete, hogy Budapest egyik polgári lakában egy eredeti nyújorki csitrit sikerült lealáznom a gecibe egy üveg bor után, most jön egy szőke hölgy colgate mosollyal az arcán, érdekli a nevem, szeretné, hogy kedves napom legyen, és el akarja mesélni a kontinensen, milyen jól végzem a munkám a recepción, majd megkérdi, mit iszom. Neve, Tyree. Gondoltam, egyedi teremtés. S akkor jön Roni, aki magyarul tanulgat, mindenkinek jó barátként mutat be, okosnak és szépnek tart, s ha szomorú vagyok, mindig felvidít. Meg a többi. A céghez özönlenek az amerikaiak és egyik sem olyan szörnyű tömeggyilkos, internesönel terrorist mint Bush és egyik sem olyan elhízott és szívritmus zavaros, mint az átlag ottani polgár. Kedves, fitt, mosolygós mind. De akkor mi van az én 2. istenemmel Michael Moor-ral? Bíztam abban, hogy az igazságot mutatja be. S mindent tetéz az is, hogy akik egyszer már éltek az USA partjainál, vágynak oda vissza. Amerikan dreem, szánsájn, happy day every day stb.

Elvesztettem a fonalat. Még mindig nem élnék náluk, velük, de valahogy a mi kis multi kulti 2 millás városunkban mind megszelídül, és szopogatni valóak lesznek, mint a kakas nyalóka. „Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem.”